Cikkek
-
Új Galaxy Fit karkötővel készülhet a Samsung
Két éve, hogy a Fit2 bemutatkozott, idén folytatást kaphat az aktivitásmérő karperec, de egyelőre érdemes róla feltételes módban beszélni.
Hír 11
-
Alternatív hajtás: Egy kártya minden töltőhöz - ilyen a BMW Charging
Kell hozzá egy BMW is azért, de onnantól roppant kényelmessé válik a töltési procedúra, álljunk is meg bárhol.
Blogbejegyzés 11
-
Megvan két olcsóbb Motorola európai ára
Nem nyit drágán az 5G-s Moto G62, persze kérdéses, hogy ideérve mit mutat majd a cédula.
Hír 3
-
Megvan a Realme GT 2 Master Explorer Edition specifikációja
Legalábbis a TENAA adatbázisában lehet bízni az alapadatokat illetően, a részletek meg majd kiderülnek.
Hír 6
-
A Geely kezében a Meizu
A villanyautógyártó hamarosan befejezi a botladozó mobil brand felvásárlását.
Hír 1
-
A tudáslista is inflálódik
A Realme V széria első modellje tavaly kiemelkedő specifikációt kínált rendkívül alacsony áron. Idén maradt az ár, de kevesebbel kell beérni.
Hír 2
-
Még két hét, és vége a Telekomnál a 3G-nek
A vállalat bejelentette, hogy jó ütemben, a tervek szerint halad a Magyar Telekom 3G hálózatának fokozatos lekapcsolásával, amely július 1-től már sehol nem lesz elérhető.
Hír 48
-
A DSLR-ek képminőségére pályázik a Sony
A japánok szerint 2024-re meglehet a cserélhető objektíves fényképezőgépek színvonala.
Hír 77
-
Új Galaxy Buds jöhet hamarosan
Az is lehet, hogy meg sem várja az augusztusi Unpacked eseményt.
Hír 3
-
Rendereken a OnePlus 10T
Kamerában lesznek megszorítások a Pro-hoz képest és a némítókapcsolót is lespórolják.
Hír 12
-
12 GB RAM és Snapdragon 870 a Poco F4 5G-ben
Elkezdett a gyártó információmorzsákat szórni a telefonról, az SoC típusa biztos, ahogy a RAM mérete is ismert már.
Hír 8
-
A phone (1) gyorstöltési teljesítménye is kiderült
Nem lehet negyedóra alatt csurig tölteni, de valószínűleg egy órán belül végez a 45 wattos adapter.
Hír 15
-
Képeken a Facebook-óra, ami mégsem kerül piacra
Fotók kerültek elő a mára Meta néven futó egykori Facebook mára kukázott okosórás projektjének egyik prototípusáról.
Hír 14
-
Gatyába rázná a Samsung az animációkat
A One UI 5.0 az Android 13-mal karöltve készül, és idén felbukkanhat az első Galaxykon.
Hír 62
-
Nyáron nyitnak új fejezetet a csukható Samsungok
Augusztus 10-e a tipp, a Z Fold4 és Z Flip4 hasznos ujjmozdulatot is eltanulhat.
Hír 3
-
Akciófigyelő: ANT+ is van az akciós kerékpár computerben a Cafagónál
A kerek kiegészítő tudása korrekt, ráadásul az ANT+ miatt más eszközökkel is összeköthető.
Blogbejegyzés 10
-
Új funkciók a BudapestGO alkalmazásban
Jobb és pontosabb tervezést kínálnak a kerékpárral közlekedőknek, illetve a telebusz és a telefogas szolgáltatás is fokozatosan elérhetővé válik.
IT café Hír 20
-
Június 28-án leleplez a HTC egy új telefont
Ráadásul csúcsmobilt, ami nagyban merít a cég AR és VR tapasztalataiból, s várhatóan integrálódik majd a HTC Viveverse nevű új metaverzum platformjába.
Hír 12
-
1000 euró a legerősebb Fekete Cápa
A Black Shark 5 és 5 Pro európai árai is húzósra sikerültek, bele kell törődnünk az infláció könyörtelenségébe.
Hír 26
-
Itthon is megvásárolható a Huawei Watch Fit 2
A május végén bemutatott kiegészítő kétféle stílusban, de egyelőre csak egy viszonteladó kínálatában érhető el.
Hír 3
-
Július 12-én mutatják be a Nothing Phone (1)-et
Londonban tart Carl Pei új cége prezentációt, amit élő közvetítésként is lehet majd nézni.
Hír 20
-
Kész az első stabil Android 13 béta
A Google új gyorsfeloldással is készül, amely a Pixel Watchcsal debütálhat.
Hír 12
-
Két új Moto G modell mutatkozott be
A Motorola Moto G62 5G és a Moto G42 érkezik hamarosan az európai piacra.
Hír 5
-
Népszerű Huawei füles kapott utódot
A FreeBuds 5i Kínában indít, de jó eséllyel itthon is leváltja elődjét.
Hír 1
-
Drága lett a Realme GT Neo3 széria
Viszont a Dragon Ball Z különkiadás és a Buds Air 3 Le Mans Edition is elérhető lesz Európában.
Hír 9
-
Megágyaz a mindig éber kijelzőnek az iOS 16
A fejlesztői bétában a SpringBoard három különböző keretrendszert is tartalmaz, amiket mind az always-on display funkcióhoz használhatna az iPhone.
Hír 64
-
1 TB-os kiszerelés is lesz a Galaxy (Z) Fold 4-ből
Bővíti a dél-koreai cég az elérhető tárhelyopciókat, ezzel pedig kétezer dollár fölé emelkedhet a telefon ára.
Hír 19
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Rainmeter topic
- Ukrajnai háború
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Tomato firmware
- Xbox Series X|S
- Toyota topik
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- További aktív témák...